délutáni összebújós

Nagyon szeretem a bűnözőkről szóló filmeket, mert érdekesnek találom azt a teret, amiben ezek az emberek élnek és amiért ezt az utat választják, kell választaniuk. Szerencsére sok értékes alkotás született a témában és nem csak Amerikában. A fivér egy 96-os orosz film és brutális hangulata van.


A történet szerint a seregből leszerelt fiatal katona, Danila Szentpétervárra költözik az ő becsületes és az anyjuk szerint már biztos nagy emberré váló bátyjához. Akiről azonban azonnal kiderül, hogy nem jó ember, épp ellenkezőleg, gengszter és gyilkos.  Danila sem tud elmenekülni ettől a világtól, az igazság az, hogy nem is akar. A film során végig ismétlődik az a gondolat, miszerint Danila az ölést egyszerű problémamegoldásnak tekinti. De a történetről ennyi elég is dióhéjban, a hangsúly nálam a hangulaton volt, ami telitalálat. A kelet-európai depressziót és kilátástalanságot kell négyzetre emelni és akkor ehhez még hozzávenni a gengszter-léttel járó dolgokat. Az igazán jó krimikben a realista jelleg adja a film erejét. Nem azért kell erősnek és könyörtelennek lenni, mert akkor neked jó lesz, hanem mert a gyengéket eltapossák. Ez a Pusher trilógiában volt hasonlóan zseniális módon megjelenítve.


A valóság érzethez nagyban hozzájárul a bravúros színészi teljesítmény. Mind a főszereplő Sergey Bodrov, mind a mellékszereplők hitelesek voltak.  Fontos szerepe van még a zenének is, nem csak a változás motívuma, hanem konkrétan meg is menti a főszereplőt a haláltól. A fényképezés és a tempó szintén remek, sőt jelen esetben még elnéztem volna egy ideig, szerencsére van második része a történetnek.


Ajánlom mindenkinek, aki realista, izgalmas, szórakoztató ugyanakkor elgondolkodtató filmre vágyik az alvilág mélyéről!

80%