délutáni összebújós

Nem vagyok a magyar film rajongója. A rendszerváltás előtt készült alkotásokból keveset láttam, azok se kötöttek le, az életemben készültek közül pedig detektorral kell keresni a valamire valókat. Azonban meg lehet találni a kincseket, erre jó példa Hajdu Szabolcs 2006-os közönségdíjas filmje, a Fehér Tenyér.


A film egy magyar tornász gyerekkorát mutatja be a hazai 70-es 80-as évek szocializmusában és ezt állítja szembe azokkal a különbségekkel, amikkel felnőttként Amerikában találkozik. Dongó tehetséges gyerek, a szülei vasszigorral fogják az eredmények érdekében, Debrecenbe jár tornászni a már szadistának mondható Feri bácsi edzéseire.  Ezzel szemben Amerikában már felnőtt edzőként hamar ráébred, hogy azok a módszerek, amikkel őt munkára fogták anno, már nem működnek, illetve nem működhetnek. Nagyon érdekes történet, ahogy egy debreceni lakótelepről eljut a fiatal a vegasi Cirque de Soleil-be. Nem mondom, hogy a forgatókönyv tökéletes, de nekem nem lógott ki a lóláb sehol.


A hangulat viszont csillagos ötös, főleg a visszaemlékezéses részek, amik a film túlnyomó részét kiteszik. A gyerekszínészek és a Feri bácsit alakító Gheorghe Dinica nagyszerűek. Kiváló a kamerakezelés, sehol nem ül le a film, pont időben van vége. A zene is remek mindenhol!

A film mindenkinek ajánlott, az ilyen rendezésekre kell büszkének lennünk. Minden a helyén van, könnyű magunkat beleélni, átérezzük a főszereplő gondjait, izgalmas a történet.  Nem először láttam a filmet, de biztos, hogy nem is utoljára! A film teljes egészében megtalálható a videó megosztókon, ha valakinek így egyszerűbb, jó szórakozást!


85%