délutáni összebújós

Nem vagyok a magyar film rajongója. A rendszerváltás előtt készült alkotásokból keveset láttam, azok se kötöttek le, az életemben készültek közül pedig detektorral kell keresni a valamire valókat. Azonban meg lehet találni a kincseket, erre jó példa Hajdu Szabolcs 2006-os közönségdíjas filmje, a Fehér Tenyér.


A film egy magyar tornász gyerekkorát mutatja be a hazai 70-es 80-as évek szocializmusában és ezt állítja szembe azokkal a különbségekkel, amikkel felnőttként Amerikában találkozik. Dongó tehetséges gyerek, a szülei vasszigorral fogják az eredmények érdekében, Debrecenbe jár tornászni a már szadistának mondható Feri bácsi edzéseire.  Ezzel szemben Amerikában már felnőtt edzőként hamar ráébred, hogy azok a módszerek, amikkel őt munkára fogták anno, már nem működnek, illetve nem működhetnek. Nagyon érdekes történet, ahogy egy debreceni lakótelepről eljut a fiatal a vegasi Cirque de Soleil-be. Nem mondom, hogy a forgatókönyv tökéletes, de nekem nem lógott ki a lóláb sehol.


A hangulat viszont csillagos ötös, főleg a visszaemlékezéses részek, amik a film túlnyomó részét kiteszik. A gyerekszínészek és a Feri bácsit alakító Gheorghe Dinica nagyszerűek. Kiváló a kamerakezelés, sehol nem ül le a film, pont időben van vége. A zene is remek mindenhol!

A film mindenkinek ajánlott, az ilyen rendezésekre kell büszkének lennünk. Minden a helyén van, könnyű magunkat beleélni, átérezzük a főszereplő gondjait, izgalmas a történet.  Nem először láttam a filmet, de biztos, hogy nem is utoljára! A film teljes egészében megtalálható a videó megosztókon, ha valakinek így egyszerűbb, jó szórakozást!


85%

Egyre ritkábban fordul elő, hogy csak úgy belebotlok egy igazán jó filmbe, de most megtörtént. A Két Szeretőre tegnap figyeltem fel miközben a The Master c. filmről és Joaquin Phoenixről olvasgattam.  Felcsigázásként annyit elárulok, hogy élete egyik legjobb alakítását hozta.  Ez egy olyan színészről, aki tökéletesen eljátszotta többek közt Johnny Casht és Commodust, elég nagy szó.


A történet nem túl bonyolult, de mégis az elejétől kezdve magával rántja az embert. A film elég erősen kezd, a főszereplő Leonard öngyilkosságot kísérel meg. Azonnal szembesülünk vele, hogy elég sok problémája van az életben. Ennek okait maradéktalanul prezentálja nekünk a későbbiekben James Gray rendező, azonban a film fő története és hangsúlya nem itt keresendő. A fő szál sokkal inkább ott bonyolódik, hogy Leonard teljesen belebolondul a szomszédlányba, miközben a családja egy másik leányzót szán neki. Most nehogy valami kosztümös giccs dramaturgiája jelenjen meg a szemek előtt, itt közel sem erről van szó. A film zsenialitása, hogy átengedni a nézőnek az értékítéletet az egyes szereplőkről és cselekedeteikről. Több fontos kérdést felvet szerelemről, családról, önmagunk megtalálásáról, de ugyanakkor válaszokat is kapunk ezekre. Nincs szájbarágás, a rendező végig könnyedén vezeti a szálakat és ez egy drámánál számomra nagy plusz pont.


A Két Szerető legnagyobb erénye a színészi játék. Gwyneth Paltrow és Vinessa Shaw egyaránt hitelesek, jól mutatnak. Előbbi a szétszórt, önmagát még meg nem találó, azonban kisugárzásával és annak erejével teljesen tisztában lévő nőt alakítja, míg utóbbi inkább a biztonságot, a nyugalmat jeleníti meg. (Én minden szempontból Vinessa Shaw mellett döntenék.) A két női főszereplő mellett az összes mellékszereplő is tetszett, kiemelendő Isabella Rossellini Leonard anyjaként.


De a film szenzációja a jó öreg Joaquin.  A The Mastert alig pár napja láttam és szinte hihetetlen, hogy mennyire másmilyen karaktert játszik itt, de ugyanúgy tökéletesen. Nem értem, hogy maradhatott ez az alakítása úgymond észrevétlenül. Tényleg elképesztően jó. Mellékgondolatként elmondom, hogy Bradley Coopert a Silver Liningsért - ami egyébként egy közepesnél alig jobb, túlértékelt film - legjobb színész Oscarra jelöltek. Phoenix itt hasonló karaktert játszik vagy legalábbis lehet párhuzamot vonni a kettő között. Arra akarok kilyukadni, hogy Joaquin alakítása összehasonlíthatatlanul jobb és kriminálisan alul értékelt.


Óriási pozitív meglepetés volt ez a film. Egy átlagosnál érdekesebb romantikus drámára számítottam, ehelyett kaptam egy izgalmas történetet, egyedülálló színészi teljesítményeket, jó rendezést és zenét. A film megtekintése mindenki számára határozottan ajánlott, ne hagyjátok ki!

85%