Ázsiai filmek témakörben nekem legjobban a koreai bűnügyi thrillerek és akciófilmek tetszenek, ezekből láttam a legtöbbet. Japán filmmel ritkán hozott össze eddig a sors, pláne zenés drámával, a Távozások azonban a 2009-es Oscar gálán elnyert legjobb idegen-nyelvű film díjával meggyőzött: ezt érdemes megnézni. 
A történet szerint a fővárosi csellista Daigo hirtelen munka és perspektíva nélkül találja magát, ugyanis feloszlatják a szimfonikusokat. Feleségével vidékre költöznek az örökölt szülői házba, ahol főszereplőnk érdekes munkát vállal, ugyanis „felkészítő” lesz belőle. Munkája, hogy az elhunyt embereknek megadja az utolsó tiszteletet. A sztoriról ennyi elég is, a film nem a lehengerlő forgatókönyvével akarja megfogni a nézőt.
Amivel akarja és sikerül is megfognia a nézőket - ha nem is maradéktalanul -, azok az érzelmekre ható jelenetek. A halál nagyon kényes téma nem csak nálunk, hanem a világ szinte összes részén. Ha ehhez kellő tisztelettel tud egy rendező hozzányúlni, akkor könnyen megható képsorok kreálhatóak. Ehhez még hozzájön a csellózás és egy kis családi dráma és kész az Oscar alapanyag. Ez kicsit cinikusan hangzik, de itt tényleg működik és átérezzük a szereplők problémáit, örömeit egyaránt.
A film hibája, hogy túl hosszú. Ebben a sztoriban nincs 130 perc, másfél órában legalább ilyen szépen és talán még hatásosabban is el lehetett volna készíteni. Ezt leszámítva egy hangulatos, megható alkotásról van szó, ahol a színészek és az operatőr is remek munkát végeztek. Különösen tetszett Daigo főnökének karaktere, aki egy végtelenül precíz és elegáns ember, azonban a humort sem veti meg.
Egy kis zenés összeállítás a filmből:
Ajánlom a filmet mindenkinek, aki sziruposság nélküli meghatódásra vágyik. Ezen felül azoknak, akiknek a halál témája nem tabu, és mernek töprengeni olyan dolgokon, mint mi is igazán fontos az életben. Családdal, barátnővel való filmnézéshez is ideális!
70%