délutáni összebújós

Giuseppe Tornatore nem okoz csalódást. Bár nem láttam az összes filmjét, de a Cinema Paradiso és Az óceánjáró zongorista legendája is a kedvencek között van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Maléna viszont nem jött be, nekem egyáltalán nem jött át ott a nosztalgia érzése. Viszont ezzel az 1994-es filmjével totálisan meglepett, ilyen többrétegű mestermunkára nem számítottam.


A film története szerint egy esős éjszakán a rendőrség rátalál egy iratok nélkül bolyongó emberre a semmi közepén. Mivel a közelben gyilkosság történt, ezért beviszik az őrsre, ahol hamarosan kiderül, hogy ő Onoff, a híres regényíró. Ekkor indul igazán a film, ahogy a felügyelő aprólékosan, szisztematikusan kikérdezi mindenről az írót, ami által egyre több információhoz jut ő is és mi is. Ha csak ennyi lenne ebben a történetben, már akkor is tetszett volna, de ez még nagyon a felszín csak, a néző később jön majd rá az igazi történetre. Nem akarok spoilerezni, de olyan dolgokra kell gondolni, mint purgatórium, beismerés, bűnhődés stb. Én nagyon rég néztem meg kétszer egymás után filmet, de itt muszáj volt, hogy igazán tisztán lássak és megérte, egészen zseniális a forgatókönyv és a rendezés is.


A pozitívumoknak azonban itt nincs vége. Depardieu az író szerepében hibátlan, de még nála is jobb felügyelőként Roman Polanski, aki itt bizonyít, hogy nem csak rendezőként világklasszis. Kettejük párbeszéde brilliáns egész végig. A zenéről elég annyit mondani, hogy Ennio Morricone állította össze, nagyon hatásos, főleg a vége főcím. Az egyetlen apró dolog, amit negatívumként lehet felhozni, hogy az egyszeri néző számára, mint amilyen én is vagyok, a film kétszeri megtekintést igényel, hogy igazán összeálljon és megértsük az apró utalásokat, szimbolikus jelentéseket.


Felesleges a filmet ajánlani, minden filmszerető ember magának tesz szívességet azzal, ha megnézi! Nagyon rég láttam ennyire okos rendezést, talán a Memento volt az utolsó ilyen kaliber évekkel ezelőtt.

95%

A giallo filmek megismerését a műfaj egyik legtöbbre értékelt darabjával, a Dario Argento fémjelezte Mélyvörössel kezdtem. De mi is az a giallo? A zsáner az Itáliában megjelenő sárga kötésű krimiktől örökölte nevét (a giallo szó jelentése: sárga).  Röviden összefoglalva egy speciális olasz filmműfaj, amelyre az erotika, a naturális gyilkosságok és a rejtélyesség jellemző. Illetve hangsúlyos a zenei aláfestés és a kifinomult kameramunka (szimmetrikus jelenetek, játék a fényekkel stb). Érdekessége még, hogy szinte mindig középpontba kerül a kés, mint gyilkos fegyver.  


Dario Argento sok kortársához hasonlóan forgatókönyvírással kezdte, azonban az áttörést a Volt egyszer egy Vadnyugat hozta meg neki, mely film elkészítésében sokat segített Sergio Leonénak.  Ezek után fordult a giallo filmek rendezése felé. Pályájának kiemelkedő darabjaként tartják számon a Profondo rosso-t.

A Mélyvörös története engem leginkább egy régi Hitchcock filmre emlékeztetett. Egy zongorista szemtanúja lesz egy híres látnok brutális meggyilkolásának. Mivel egyedüli szemtanú, ezért belekeveredik a nyomozásba, összekerül egy újságírónővel és ketten eldöntik, hogy a dolgok végére járnak. Ekkor még nem sejtik azokat a fordulatokat, amelyek várnak rájuk.  Összességében a sztori jó, de 37 év távlatából nem elég éles, nekem nem volt meg az a bizonyos nem bírom elvenni a szemem a képernyőről érzés. Nem azt mondom, hogy egy Gyilkos Elmék szintű érzelemmentes, fél percenként csavarokkal operáló tákolmányra vágytam, de végig megvolt bennem az a gondolat, hogy „igen, ez a fordulat nagyot üthetett akkoriban, most viszont már túlhasznált, majdhogynem klisés”.  A filmben több gyilkosság is történik, ezek kellőképpen brutálisak, ám az élményt elrontja a vérnek használt vízfesték szerű valami. 


A színészekkel nem volt gondom, de nem is kellett megerőltetniük magukat, Hitchcock filmjeihez hasonlóan itt is a történetben betöltött szerepük volt a lényeges, nem pedig karakterük mélysége, milyensége.

Ami kifejezetten tetszett az a film stílusa. Az olasz helyszínek alapjáraton is jól néznek ki, de ezekkel a megvilágításokkal és kamera-beállításokkal fantasztikusan mutattak.


Ajánlom a filmet a régi Hitchcock filmek és vagy Brian De Palma filmek szeretőinek, illetve azoknak, akik szeretik a suspense alkotásokat és nem unják el magukat, mire a főszereplők kibogozzák a szálakat. Ezen felül mindenkinek akit érdekel az olasz giallo műfaj.

70%