délutáni összebújós

Giuseppe Tornatore nem okoz csalódást. Bár nem láttam az összes filmjét, de a Cinema Paradiso és Az óceánjáró zongorista legendája is a kedvencek között van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Maléna viszont nem jött be, nekem egyáltalán nem jött át ott a nosztalgia érzése. Viszont ezzel az 1994-es filmjével totálisan meglepett, ilyen többrétegű mestermunkára nem számítottam.


A film története szerint egy esős éjszakán a rendőrség rátalál egy iratok nélkül bolyongó emberre a semmi közepén. Mivel a közelben gyilkosság történt, ezért beviszik az őrsre, ahol hamarosan kiderül, hogy ő Onoff, a híres regényíró. Ekkor indul igazán a film, ahogy a felügyelő aprólékosan, szisztematikusan kikérdezi mindenről az írót, ami által egyre több információhoz jut ő is és mi is. Ha csak ennyi lenne ebben a történetben, már akkor is tetszett volna, de ez még nagyon a felszín csak, a néző később jön majd rá az igazi történetre. Nem akarok spoilerezni, de olyan dolgokra kell gondolni, mint purgatórium, beismerés, bűnhődés stb. Én nagyon rég néztem meg kétszer egymás után filmet, de itt muszáj volt, hogy igazán tisztán lássak és megérte, egészen zseniális a forgatókönyv és a rendezés is.


A pozitívumoknak azonban itt nincs vége. Depardieu az író szerepében hibátlan, de még nála is jobb felügyelőként Roman Polanski, aki itt bizonyít, hogy nem csak rendezőként világklasszis. Kettejük párbeszéde brilliáns egész végig. A zenéről elég annyit mondani, hogy Ennio Morricone állította össze, nagyon hatásos, főleg a vége főcím. Az egyetlen apró dolog, amit negatívumként lehet felhozni, hogy az egyszeri néző számára, mint amilyen én is vagyok, a film kétszeri megtekintést igényel, hogy igazán összeálljon és megértsük az apró utalásokat, szimbolikus jelentéseket.


Felesleges a filmet ajánlani, minden filmszerető ember magának tesz szívességet azzal, ha megnézi! Nagyon rég láttam ennyire okos rendezést, talán a Memento volt az utolsó ilyen kaliber évekkel ezelőtt.

95%