délutáni összebújós

A bejelentés pillanatától kezdve vártam ezt a filmet, azonban a megtekintését idáig halogattam. Tettem mindezt azért, mert Paul Thomas Anderson előző filmjével, a 2007-es Vérző Olajjal olyan magasra tette a lécet, amit nem hittem volna, hogy még egyszer el tud érni. Nem is érte el, de bánatomra meg sem közelítette.


Pedig papíron minden a helyén van. A rendező technikája a 21. század talán legszebbje, a színészek nagyon jók, a helyszínek és az operatőri munka egyedülálló.  Azonban a plot - amit korábbi filmjeihez hasonlóan itt is Anderson jegyez – gyenge.  Nincs kiindulópont, nincs karakterfejlődés, nincs lezárás. Ezek közül legalább egynek teljesülnie kell a szememben egy jó filmhez. Mert miről is akar szólni ez a film? Egy mentálisan sérült világháborús veteránról, akinek gondot jelent visszailleszkedni a társadalomba? Ez De Niro és Scorsese párosának jobban ment. Egy vallási kultusz vezetőjéről? Két teljesen különböző embertípusról, akiket a kíváncsiság és valamiféle furcsa kötelék összekapcsol? Nem tudtam eldönteni, és ezzel nem vagyok egyedül.  Sokan unalmasnak, sőt frusztrálónak tartják a filmet. Ezek szerintem erős szavak, de tény, hogy a forgatókönyv nem sikerült. Vannak teljesen kizökkentő jelenetek, vannak részek, ahol az volt az érzésem, hogy ezt a színészek rögtönözték össze aztán valamiért nem lett kivágva.


Viszont a film pozitívumai mellett sem lehet elmenni. A fényképezés egész egyszerűen lenyűgöző, főleg a tengerparti és sivatagi jeleneteknél. A kor hangulatát nagyon jól visszaadták a díszletek. A zene is teljesen rendben volt.  A színészek pedig klasszisok. Mind a két főszereplő (Phoenix és Hoffman) bravúrosan játszotta a negatív karaktert. Felesleges ömlengeni hogy mennyire jók, a legjobb főszereplő és legjobb mellékszereplők (Hoffman mellett Amy Adams a Master feleségeként) jelölések az Akadémia részéről teljesen helytállóak.


Összességében csalódás volt a film.  Nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek, ezért úgy fogalmaznék, hogy a fényképezésért és a színészi teljesítményekért megéri megnézni.  Fáj a szívem, mert ekkora potenciállal, mint amivel Anderson és ezek a színészek bírnak, ennek mesterműnek kellett volna lennie.

65%