délutáni összebújós

Nagyon szeretem a bűnözőkről szóló filmeket, mert érdekesnek találom azt a teret, amiben ezek az emberek élnek és amiért ezt az utat választják, kell választaniuk. Szerencsére sok értékes alkotás született a témában és nem csak Amerikában. A fivér egy 96-os orosz film és brutális hangulata van.


A történet szerint a seregből leszerelt fiatal katona, Danila Szentpétervárra költözik az ő becsületes és az anyjuk szerint már biztos nagy emberré váló bátyjához. Akiről azonban azonnal kiderül, hogy nem jó ember, épp ellenkezőleg, gengszter és gyilkos.  Danila sem tud elmenekülni ettől a világtól, az igazság az, hogy nem is akar. A film során végig ismétlődik az a gondolat, miszerint Danila az ölést egyszerű problémamegoldásnak tekinti. De a történetről ennyi elég is dióhéjban, a hangsúly nálam a hangulaton volt, ami telitalálat. A kelet-európai depressziót és kilátástalanságot kell négyzetre emelni és akkor ehhez még hozzávenni a gengszter-léttel járó dolgokat. Az igazán jó krimikben a realista jelleg adja a film erejét. Nem azért kell erősnek és könyörtelennek lenni, mert akkor neked jó lesz, hanem mert a gyengéket eltapossák. Ez a Pusher trilógiában volt hasonlóan zseniális módon megjelenítve.


A valóság érzethez nagyban hozzájárul a bravúros színészi teljesítmény. Mind a főszereplő Sergey Bodrov, mind a mellékszereplők hitelesek voltak.  Fontos szerepe van még a zenének is, nem csak a változás motívuma, hanem konkrétan meg is menti a főszereplőt a haláltól. A fényképezés és a tempó szintén remek, sőt jelen esetben még elnéztem volna egy ideig, szerencsére van második része a történetnek.


Ajánlom mindenkinek, aki realista, izgalmas, szórakoztató ugyanakkor elgondolkodtató filmre vágyik az alvilág mélyéről!

80%

Szeretem a suspense filmeket, ezért tegnap este egy ’84-es Brian De Palma kultot vettem elő, az Alibi Testet. Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, mert voltak jó pillanatai, de borzalmasok is.


A film szerencsére nem tart hosszú bevezetőt,  egy sikertelen színész főszereplésével kapcsolódunk be a történetbe. Rajtakapja barátnőjét, aki épp megcsalja illetve bepánikol forgatáson és a munkáját is elveszti. Nincs szállása, ám egy meghallgatáson épp megismert szimpatikus fazon egyből felkínálja neki a hollywood-i hegyekben található luxus lakását. Már az elején érezni lehet, hogy valami nincs rendben és ha valaki kettőnél több hasonszőrű alkotást látott már életében, annak hamar összeáll a kép. Sajnos. Mivel a film célja az izgalom fenntartása lett volna a rejtélyességen keresztül.


Az látszik, hogy De Palma nagy Hitchcock rajongó. Ebben a filmjében is gyakorlatilag egy az egyben vannak jelenetek átvéve a Szédülésből illetve a Hátsó Ablakból.  Ez nagyon süvegelendő, azonban néha nem tudtam eldönteni, hogy ez most szatíra akar lenni vagy pedig meghajlás az angol rendezőlegenda előtt. Leginkább mindkettő egyszerre, ami viszont nem működik. Nehéz egyszerre megijedni és nevetni ugyanazon a dolgon. Számomra komolytalan volt sok helyen a film, például a rendőr-felügyelő értetlensége már kétségbeesetten szánalmas forgatókönyvírói húzás volt. A plotot egyébként maga De Palma írta, aki szépen adagolja a csavarokat, azonban ezek mai szemmel már erőtlenek és nem is ülnek.


A pozitívumok közé tartozik a fényképezés és talán még a zene. Egyébként a színészek és a történet elég gyengus. Egyszer meg lehet nézni, de a blog célja tényleg élvezetes filmek ajánlása, márpedig ez nem az.  Inkább Tony Montana huszadszorra!

50%